Budasquare Irodaház
A Budasquare Irodaház Budapest frekventált helyén, a III. kerületben található. Az elmúlt időszakban tulajdonosváltás történt, azonban az új tulajdonos, miután alaposan felmérte az általunk nyújtott szolgáltatás minőségét, továbbra is Társaságunkat bízta meg az őrzési feladatok ellátásával.
Maga az Irodaház budapesti viszonylatban nagynak számít, hiszen egy 6 emeletes, kb. 2000 m2-es alapterülettel rendelkező épületről van szó, amelyben számtalan önálló cég, iroda működik. Munkatársaink látják el a recepciós szolgálatot, ők azok, akikkel az ide látogató először találkozik. Ezért is fontos az idegen nyelv ismerete! Ők tájékoztatják, igazítják útba az érkező ügyfeleket, de feladataik között megtalálható a napi posta szétosztása, ill. a kulcsnyilvántartás, - kezelés, valamint a kiadások és bevételek regisztrálása is. Természetesen garázsszolgálatot is ellátnak éppúgy, ahogyan a tűzjelző központ jelzéseire is szakavatottan reagálnak.
A Budasquare Irodaház tulajdonosa így vélekedik munkatársaink tevékenységének minőségéről:
„Amikor az irodaházat átvettem, az itt dolgozók nem ismertek személyesen. Így éltem a lehetőséggel, s kipróbáltam, hogyan viselkednek a Securitas dolgozói egy-egy ideérkező ügyféllel… Azt kell mondanom, meglepett a fogadtatás: a recepciósok szívélyesek voltak, minden kérdésre tudtak felvilágosítást adni, a garázsszolgálatot ellátók gyakorlatiasak tanácsot adtak… Azóta is többször tapasztaltam, milyen jól felkészült, remek kis csapatot bíztam meg az őrzéssel! Nekem ez megnyugtató, mindenkinek csak ajánlani tudom a Securitast! „
-
Oldal nyomtatása
Oldal nyomtatása
Nyomtatáshoz választhatja a Fájl?Nyomtatás vagy Fájl? Nyomtatási kép menüpontot
A böngészo fomenüje
-
Oldal továbbküldése e-mailben
-
Oldal közzététele
Oldal közzététele
Share this page on Technorati, del.icio.us, digg and Facebook: