Egyéni ügyfelünk: Harangi Kálmán
A Securitas Kft. több mint ezer olyan partnerrel rendelkezik, akik távfelügyeleti szolgáltatást vesznek igénybe. Ezek között vannak egyéni ügyfeleink is, akik házuk, lakásuk vagy egyéb ingatlanuk őrzését Társaságukra bízták. Az ő biztonságukat is kiemelt figyelemmel kezeljük!
A távfelügyeleti szolgáltatás azt jelenti, hogy az ügyfél házából a 24 órás diszpécserszolgálatunkba befutó jelzést, riasztást kollégáink kiértékelik, s amennyiben úgy ítélik meg, hogy szükséges, kiküldik a kivonuló járőrszolgálatot, amelynek tagjai a helyszínen észlelteknek megfelelően, az ügyfél helyett intézkednek. Társaságunk vállalja, hogy munkatársunk a szerződésben meghatározott időn belül a riasztás helyszínére érkezik !
Harangi Kálmán partnerünk alapos válogatás után döntött a Securitas szolgáltatásának igénybevétele mellett. Hogy miért, s mik a tapasztalatai?
„ Megnéztem minden szolgáltatót, bekértem az ajánlataikat. Elég sokat vagyok távol az otthonomtól, nekem fontos, hogy biztonságban tudjam a családom, az értékeinket. A Securitas korrekt ajánlatot adott, melynek során a kivonulásos szolgáltatást ajánlották, amelyet elfogadtam. Sajnos, előfordult már, hogy valaki megpróbált betörni a földszinten a házba, miközben mi az emeleten voltunk. Saját tapasztalatom, hogy valóban a szerződésben ígért 15 percen belül itt volt a járőrszolgálat. Higgadtan, szakavatott módon jártak el, azonnal tudták, mit kell tenni. Megnyugtató volt a jelenlétük a számunkra! Ez az eset végképp meggyőzött arról, hogy jó szolgáltatót választottam!”
-
Oldal nyomtatása
Oldal nyomtatása
Nyomtatáshoz választhatja a Fájl?Nyomtatás vagy Fájl? Nyomtatási kép menüpontot
A böngészo fomenüje
-
Oldal továbbküldése e-mailben
-
Oldal közzététele
Oldal közzététele
Share this page on Technorati, del.icio.us, digg and Facebook: