Évzáró értekezlet 2007
Budapest | 18 december 2007
A Securitas Kft. minden évben nagyszabású ünnepséggel búcsúzik az adott évtől. Ez jelenti egyrészről a kellemes körülmények között, egymással eltöltött néhány órát, amikor finom falatok, halk zene mellett lehet beszélgetni… másrészről viszont ez az időszak a komoly számvetés ideje is.
2007 decemberében a Bourbon Rendezvényházban került sor az elmúlt esztendő számvetésére. Társaságunk vezetői beszámolókban, számszerűsített adatokban mutatták be az elért eredményeket, de (előző évekhez hasonlóan) ekkor kerültek átadásra a kitüntetések is. Kitüntetések, amelyekkel az 5- 10- 15 éve velünk dolgozókat jutalmaztuk, azokat, akik hűségükkel, kitartásukkal hozzájárultak a Securitas Kft. sikeréhez. Teljesítményük mellett nem lehet, de nem is akar a vezetőség szó nélkül elmenni.
Az ünnepség másik fontos eleme „Az év vagyonőre”, „Az év főcsoportvezetője”… kitüntetések átadása volt. Azon munkatársaink részesültek ebben a kitüntetésben, akik kiemelkedő munkájuk nélkül nem könyvelhetnénk el olyan eredményeket, amelyeket a Társaság produkált. Gyakran igen nehéz a választás, hosszas vita előzi meg a kiválasztási folyamatot, hiszen nem kevés azon munkatársaink száma, akik megérdemelnék a kitüntető címet, ám minden kategóriából csak egy ember viheti el a pálmát. Hiába, a sok remek közül nehéz a legremekebbet megtalálni…
A kitüntetéseket, s a hozzá tartozó pénzjutalmakat a díjazottak Samu Mihály ügyvezető igazgató úrtól, valamint Gazsi László szolgáltatási igazgató úrtól vehették át.
A közel 5 órás ünnepség záróakkordját az együtt elköltött, kötetlen, nevetéssel, felszabadultsággal, vidámsággal tarkított ebéd jelentette.
Jövőre, Veletek, ugyanitt!
-
Oldal nyomtatása
Oldal nyomtatása
Nyomtatáshoz választhatja a Fájl?Nyomtatás vagy Fájl? Nyomtatási kép menüpontot
A böngészo fomenüje
-
Oldal továbbküldése e-mailben
-
Oldal közzététele
Oldal közzététele
Share this page on Technorati, del.icio.us, digg and Facebook: