Securitas Napok 2008
| 2 június 2008
2008. május 22-23-án hagyományaink szerint immár 11. alkalommal rendeztük meg a Securitas napokat. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is számtalan kedves partnerünk megtisztelt minket jelenlétével.
A konferencia idén a vagyonőri oktatás és képzés szabályozásának időszerű elméleti és gyakorlati kérdéseinek megvitatását tűzte ki célul.
A több mint félszáz meghívott vendéget a házigazda jogán Samu Mihály, a Securitas Kft. ügyvezető igazgatója köszöntötte.
Samu Mihály megnyitó beszédében bemutatta a Securitas Kft. életében bekövetkezett változásokat, beszélt a Securitas Kft. megújult honlapjáról és a „no pánik” nevű új kezdeményezésről, amely egy olyan interaktív internetes honlap, amely kommunikációs lehetőséget biztosít a szakma és civil szféra képviselőinek egyaránt.
Rámutatott, hogy a piacon ma már csak az a szolgáltató versenyképes, aki felismerte, hogy a speciális képzési formáknak köszönhetően magasan kvalifikált állománnyal és magas szintű technikai háttérrel tudja megrendelői vagyonvédelmi kockázatát a minimálisra csökkenteni.
Az első nap szekcióját Lengyel László vezető főtanácsos (Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium) előadása nyitotta meg, az előadó az új rendszerű vagyonőri szakképesítés szakmai- és vizsgakövetelményeit mutatta be. A tervezett változtatásoknak köszönhetően a jövőben áttekinthetőbbé válhat a vagyonőri képzés, hiszen a tervek szerint szegmentáltan zajlik majd a kollégák felkészítése. Az előadás alatt a kerekasztal beszélgetés résztvevői és meghívott vendégeink kötetlenül feltehették kérdéseiket, észrevételeiket az előadónak.
A beszélgetés moderátora Cserey Gábor a Securitas Kft. emberi erőforrás igazgatója volt, résztvevői Fialka György elnök (MBVE), Német Ferenc elnök (SZVMSZK), dr. Kaló József elnök (MBVMSZ) és Samu Mihály ügyvezető igazgató (Securitas Kft.)
A szünet után a kerekasztal beszélgetés a rendelet céljáról és hatásáról a megbízói oldal és az érdekképviseletek szemszögéből nézve vitatták meg „A holnap vagyonőre” témakörét.
Többek között dr. Kaló József elnök (MBVMSZ) elmondta a külföldi vagyonőri oktatás gyakorlatát, kiemelve a hazai képzés előtt álló feladatokat. Német Ferenc elnök (SZVMSZK) beszámolt a kamara által támogatott kezdeményezésekről és javaslatokról. Fialka György elnök (MBVE) örömét fejezte ki, hogy a vagyonőri képzésben pozitív irányú változások várhatóak.
A kellemes vacsora elfogyasztását és a táncos műsor megtekintését követően a résztvevőknek lehetőségük nyílt kötetlen formában folytatni a szakmai beszélgetést. A vendégek igénybe vehették a szálloda által nyújtott kényelmi szolgáltatásokat, melyek az aktív pihenést szolgálták. A meghívottak kedvük szerint választhattak a tenisz, a bowling pálya és a wellnes szolgáltatások közül.
A konferencia záró napján „A holnap vagyonvédelmi szolgáltatása.” - Komplex vagyonvédelmi igények és a szakma lehetséges válaszaival foglalkozó témák szerepeltek.
A kerekasztal moderátora Gazsi László szolgáltatási igazgató (Secuirtas Kft.), résztvevői Majoros Gábor biztonsági főszakértő (Nokia Komárom Kft.), Móró Lajos elnökségi tag (SZVMSZK), Poór László biztonsági vezető (SáGa Foods Zrt.), Samu Mihály ügyvezető igazgató (Securitas Kft.) voltak.
Az előadások sorát Samu Mihály ügyvezető igazgató kezdte meg, beszámolójában bemutatta a Securitas Kft. komplex szolgáltatásait, külön kiemelve a hazai vagyonvédelmi piacon egyedülálló „Kombi szolgáltatást”.
Rétszilasi László, a biztonságtechnikai üzletág vezetője a komplex vagyonvédelmi szolgáltatások előnyeit mutatta be és ennek fontosságára hívta fel a résztvevők figyelmét.
Gazsi László szolgáltatási igazgató az ügyfeleknek előzetesen kiküldött kérdésekre kapott válaszokra reagálva előadásában kifejtette, hogy a jövő vagyonőréről alkotott kép a megbízói és a megbízotti oldalról megegyezik. A Securitas Kft. számára kifejezetten fontos, hogy az ügyfelektől kapott visszajelzések alapján folyamatosan a megrendelők igényeihez alakítsa szolgáltatásait és belső oktatási rendszerét.
A következő felszólaló Poór László biztonsági vezető (SáGa Foods Zrt.) volt, aki részletes áttekintést adott az általuk alkalmazott méréséi módszerekről a Securitas Kft. szolgáltatásaira vonatkozóan. Ezek után Majoros Gábor biztonsági főszakértő (Nokia Komárom Kft.) prezentálta a náluk alkalmazott kapcsolattartási formát, illetve példaként bemutatva egy értekezlet napirendjét és annak résztvevőit. A szekció záró előadását Móró Lajos elnökségi tag (SZVMSZK) tartotta, aki előadásában a biztonságtechnika fontosságát emelte ki a vagyonvédelmi szolgáltatások területein.
A rendezvényt Samu Mihály ügyvezető igazgató zárta, megköszönve a jelenlévők aktív részvételét. A több mint ötven biztonsági vezető hasznosnak értékelte a két napos szakmai konferenciát. Az előadások mindegyike valamilyen módon változásokat és kölcsönhatásokat mutatott be. Voltak, akik az elmélet és a technika változásaira és kölcsönhatásaira koncentráltak, voltak, akik saját eseteiken keresztül mutatták be a változások lehetőségét.
A megbízói oldal és a Securitas Kft. számára is nagyon hasznos és kellemes szakmai összejövetel jó hangulatban zajlott.
A kongresszus résztvevői maximálisan elégedettek voltak a Szálloda által nyújtott szolgáltatásokkal, a baráti hangulattal, az étkezéssel és az esti műsorral egyaránt.
Bízunk benne, hogy a jövő évi rendezvényünkön is hasonlóan kellemes időjárás és jó hangulat várja a résztvevőket.
Ezúton is köszönet az előadóknak és a szervezőknek a sok színvonalas, érdekes és aktuális előadásért, a gördülékeny lebonyolításért.
-
Oldal nyomtatása
Oldal nyomtatása
Nyomtatáshoz választhatja a Fájl?Nyomtatás vagy Fájl? Nyomtatási kép menüpontot
A böngészo fomenüje
-
Oldal továbbküldése e-mailben
-
Oldal közzététele
Oldal közzététele
Share this page on Technorati, del.icio.us, digg and Facebook: